Májusi kirándulás Homoródkeményfalva és Lövéte környékére
Ha május, akkor virágzó csillaglevelű nárcisz látógatóba indulnak az erdővidékiek. Így volt ez az idén is, annyi különbséggel, hogy amíg az eddigi hét alkalommal az erdőfülei Kankóskert volt a célpontunk, ez alkalommal a szentegyházai-lövétei nárciszmezőt kerestük fel.
Homoródszentmártonnál jobbra térve, a Nagy-Homoród völgyén, Abásfalva és Homoródkeményfalva érintésével érkeztünk meg túravezetőnk, Moraru Norbert természetfilmes-fotós barátunk tanyájára, ahonnan rövid helyszíni szemle után a Jócsorgó forrásig folytattuk útunkat. Innen a Nagybükk-patakának völgyén kapaszkodott ki 28 tagú csapatunk a Pokol-lázra, amelynek fennsíkján észak-keleti irányba sétálva jutottunk el a szentegyházai-lövétei, öt hektáron elterülő, védett területnek nyilvánított nárciszmezőre, ahol újabb, öt tagú sepsiszentgyörgyi csapat csatlakozott hozzánk. A hosszan tartó télnek és a havas áprilisnak köszönhetően még az elején tart a nárciszok virágzásának időszaka, de már most is láthattunk bőven gyönyörűen virágzó és illatozó “kankósvirágokat”, ahogy azokat felénk, Erdőfülén nevezik. Szokásos szalonnasütő akciónk közben szomorúsággal állapítottuk meg, hogy annak ellenére, hogy a nárcisz védett virág, elég sokan csokroslag gyűjtik őket. Nekünk erdővidékieknek, akik már láttunk kipusztulni a vargyasi Hagymás-tetőn nárciszrétet, fájdalmas volt látni, hogy az oda látogatók azért jönnek, hogy virágot szedjenek. Egy-két embernek még meg is próbáltuk magyarázni, hogy jó esetben hazér a csokrával és még egy-két napig vázában örvendhet az illatának, de az is megtörténhet, hogy már amire hazaér elhervadva dobhatja el őket, viszont ha nem bántja, nem szedi le, akkor talán gyermekei, unokái is örvendhetnek majd a nárciszok látványának, illatának. Ha sürgősen nem tesznek a szentegyházaiak, lövéteiek valami ellenlépést, akkor sajnos meg vannak az ottani nárciszok napjai, évei számlálva. Reméljük, hogy erdővidéki példánk, az erdőfülei őrzött nárciszkert példája, ragadós lesz és nem pusztulnak ki onnan sem ezek a gyönyörű viragok. A Pokol-lázról Szentkeresztbányára ereszkedtünk le, s útközben végig a szemünk előtt magaslott júliusra tervezett túránk célpontja, a székelyek szent hegynek is nevezett Madarasi Hargita hegytömbje. Szentkeresztbányától Lövétéig ismét négy keréken gurultunk és a település központjában már várt ránk Mihály János történész barátunk, aki bemutatta nekünk a 2002-ben felavatott lövétei Tájházat, a hősök emlékművét, mesélt falu történetéről, lakóiról és mindennapjairól, a renoválás alatt lévő római-katolikus templomról és a szomszédságában készülődő, az elkövetkezőkben közösségi célokat szolgáló Népiskoláról. Ezúton is köszönjük túravezetőink kedvességét, segítőkészségét. Helytörténeti körsétánkat követően kissé fáradtan, de újabb érdekes székelyföldi ismeretekkel, élményekkel tarsolyunkban tértünk haza Erdővidékre.
Honismereti túráink sora a továbbiakban is folytatódik. Nyolcvanhetedik, június 17-re tervezett kirándulásunk keretében Kőhalom és Alsórákos környékére látogatunk.
Demeter Zoltán
Ha május, akkor virágzó csillaglevelű nárcisz látógatóba indulnak az erdővidékiek. Így volt ez az idén is, annyi különbséggel, hogy amíg az eddigi hét alkalommal az erdőfülei Kankóskert volt a célpontunk, ez alkalommal a szentegyházai-lövétei nárciszmezőt kerestük fel.
Homoródszentmártonnál jobbra térve, a Nagy-Homoród völgyén, Abásfalva és Homoródkeményfalva érintésével érkeztünk meg túravezetőnk, Moraru Norbert természetfilmes-fotós barátunk tanyájára, ahonnan rövid helyszíni szemle után a Jócsorgó forrásig folytattuk útunkat. Innen a Nagybükk-patakának völgyén kapaszkodott ki 28 tagú csapatunk a Pokol-lázra, amelynek fennsíkján észak-keleti irányba sétálva jutottunk el a szentegyházai-lövétei, öt hektáron elterülő, védett területnek nyilvánított nárciszmezőre, ahol újabb, öt tagú sepsiszentgyörgyi csapat csatlakozott hozzánk. A hosszan tartó télnek és a havas áprilisnak köszönhetően még az elején tart a nárciszok virágzásának időszaka, de már most is láthattunk bőven gyönyörűen virágzó és illatozó “kankósvirágokat”, ahogy azokat felénk, Erdőfülén nevezik. Szokásos szalonnasütő akciónk közben szomorúsággal állapítottuk meg, hogy annak ellenére, hogy a nárcisz védett virág, elég sokan csokroslag gyűjtik őket. Nekünk erdővidékieknek, akik már láttunk kipusztulni a vargyasi Hagymás-tetőn nárciszrétet, fájdalmas volt látni, hogy az oda látogatók azért jönnek, hogy virágot szedjenek. Egy-két embernek még meg is próbáltuk magyarázni, hogy jó esetben hazér a csokrával és még egy-két napig vázában örvendhet az illatának, de az is megtörténhet, hogy már amire hazaér elhervadva dobhatja el őket, viszont ha nem bántja, nem szedi le, akkor talán gyermekei, unokái is örvendhetnek majd a nárciszok látványának, illatának. Ha sürgősen nem tesznek a szentegyházaiak, lövéteiek valami ellenlépést, akkor sajnos meg vannak az ottani nárciszok napjai, évei számlálva. Reméljük, hogy erdővidéki példánk, az erdőfülei őrzött nárciszkert példája, ragadós lesz és nem pusztulnak ki onnan sem ezek a gyönyörű viragok. A Pokol-lázról Szentkeresztbányára ereszkedtünk le, s útközben végig a szemünk előtt magaslott júliusra tervezett túránk célpontja, a székelyek szent hegynek is nevezett Madarasi Hargita hegytömbje. Szentkeresztbányától Lövétéig ismét négy keréken gurultunk és a település központjában már várt ránk Mihály János történész barátunk, aki bemutatta nekünk a 2002-ben felavatott lövétei Tájházat, a hősök emlékművét, mesélt falu történetéről, lakóiról és mindennapjairól, a renoválás alatt lévő római-katolikus templomról és a szomszédságában készülődő, az elkövetkezőkben közösségi célokat szolgáló Népiskoláról. Ezúton is köszönjük túravezetőink kedvességét, segítőkészségét. Helytörténeti körsétánkat követően kissé fáradtan, de újabb érdekes székelyföldi ismeretekkel, élményekkel tarsolyunkban tértünk haza Erdővidékre.
Honismereti túráink sora a továbbiakban is folytatódik. Nyolcvanhetedik, június 17-re tervezett kirándulásunk keretében Kőhalom és Alsórákos környékére látogatunk.
Demeter Zoltán
fotók: DZ.
