Kankóskert, Valál, Dobó és Kuvaszó – Erdőfüle és környéke
Honismereti túrasorozatunk májusi túrájának gyalogos része Erdőfüle központjában, a Boda udvarház szemrevételezésével indult. Jóleső látvány, az erdővidéki épített örökség iránt aggódók számára, hogy a kúria oldaláról eltűntek a repedések, hogy új tetőzet védi az ódon falakat. Dicséret érte Bardoc község vezetőjének, önkormányzatának és reméljük, hogy a példa ragadós lesz Erdővidéken, és Nagybaconban is, Nagyajtán is, Bölönben is sikerrel lépnek majd előre hasonló értékmentő ügyekben.
Huszonhat tagú kis csapatunk, Lőrincz Sándor túravezető irányításával, a Fosztó utcán indult neki a Fok-tető felé vezető szekérútnak, ahonnan szűk egy órás gyaloglás után értünk ki a bódító illatú, nárciszokkal ékesített Kankóskertbe. A kert szolgálatos őre, Gyuri bátyánk már ismerősként üdvözölte évente visszatérő túrázóinkat és lelkesen mesélte, hogy az idén egy kicsit hamarabb nyíltak a nárciszok, de még egy-két hétig így is eltart a virágzás ideje. Az elmaradhatatlan fotózásokat követően ismét Erdőfüle irányába indultunk, magunk mögött hagyva azt, a háromtagú, budapesti természetfilmesekből álló kis csapatot (filmdzsungel.hu), akik az elmúlt hét folyamán a Vargyas-szorosban készítettek egy átfogóbb természetfilmhez felvételeket és most csak nárcisznézőnek csatlakoztak hozzánk e sorok írójának bíztatására. A Gájcsere völgyén beereszkedve, az egykori erdőfülei hámor irodaépülete mellett elhaladva, majd a Bogarazón kiballagva jutottunk el a Cseresznyénes erdejéig, ahol a kérésünkre velünk tartó Kádár Tibor-Sándor erdészmérnök apró részletességgel mutatta be az erdővidéki erdők itt élő fáit, cserjéit. Utunk a valáli Buzgó forrás felkeresésével folytatódott, majd onnan az egykori Dobó falu kápolna-, illetve templomromját kerestük fel. Késő délutánra érkeztük meg a hódrágta fákkal övezett Kormos völgyi Kuvaszó övezetbe, ahol a Bardoc Községi Napok rendezvényeinek keretében épp a községbeli néptáncsoportok előadásai következtek. Az időközben felére apadt létszámú csapatunk a baróti Transylmánia etno-rock együttes koncertjével búcsúzott ötvenegyedik túránk helyszínétől.
Honismereti túráink sora a továbbiakban is folytatódik, kirándulásaink alkalmával szeretettel várjuk minden újabb érdeklődő csatlakozását. Ötvenkettedik, június 21-i kirándulásunk alkalmával újra Felsőrákos környékére, a Persány-Rika hegységbe látogatunk.
Demeter Zoltán
Honismereti túrasorozatunk májusi túrájának gyalogos része Erdőfüle központjában, a Boda udvarház szemrevételezésével indult. Jóleső látvány, az erdővidéki épített örökség iránt aggódók számára, hogy a kúria oldaláról eltűntek a repedések, hogy új tetőzet védi az ódon falakat. Dicséret érte Bardoc község vezetőjének, önkormányzatának és reméljük, hogy a példa ragadós lesz Erdővidéken, és Nagybaconban is, Nagyajtán is, Bölönben is sikerrel lépnek majd előre hasonló értékmentő ügyekben.
Huszonhat tagú kis csapatunk, Lőrincz Sándor túravezető irányításával, a Fosztó utcán indult neki a Fok-tető felé vezető szekérútnak, ahonnan szűk egy órás gyaloglás után értünk ki a bódító illatú, nárciszokkal ékesített Kankóskertbe. A kert szolgálatos őre, Gyuri bátyánk már ismerősként üdvözölte évente visszatérő túrázóinkat és lelkesen mesélte, hogy az idén egy kicsit hamarabb nyíltak a nárciszok, de még egy-két hétig így is eltart a virágzás ideje. Az elmaradhatatlan fotózásokat követően ismét Erdőfüle irányába indultunk, magunk mögött hagyva azt, a háromtagú, budapesti természetfilmesekből álló kis csapatot (filmdzsungel.hu), akik az elmúlt hét folyamán a Vargyas-szorosban készítettek egy átfogóbb természetfilmhez felvételeket és most csak nárcisznézőnek csatlakoztak hozzánk e sorok írójának bíztatására. A Gájcsere völgyén beereszkedve, az egykori erdőfülei hámor irodaépülete mellett elhaladva, majd a Bogarazón kiballagva jutottunk el a Cseresznyénes erdejéig, ahol a kérésünkre velünk tartó Kádár Tibor-Sándor erdészmérnök apró részletességgel mutatta be az erdővidéki erdők itt élő fáit, cserjéit. Utunk a valáli Buzgó forrás felkeresésével folytatódott, majd onnan az egykori Dobó falu kápolna-, illetve templomromját kerestük fel. Késő délutánra érkeztük meg a hódrágta fákkal övezett Kormos völgyi Kuvaszó övezetbe, ahol a Bardoc Községi Napok rendezvényeinek keretében épp a községbeli néptáncsoportok előadásai következtek. Az időközben felére apadt létszámú csapatunk a baróti Transylmánia etno-rock együttes koncertjével búcsúzott ötvenegyedik túránk helyszínétől.
Honismereti túráink sora a továbbiakban is folytatódik, kirándulásaink alkalmával szeretettel várjuk minden újabb érdeklődő csatlakozását. Ötvenkettedik, június 21-i kirándulásunk alkalmával újra Felsőrákos környékére, a Persány-Rika hegységbe látogatunk.
Demeter Zoltán
Túra a nárciszréttől Kuvaszóig
A Járjuk be Erdővidéket! honismereti túrasorozat ötvenegyedik kirándulásán húsznál több résztvevő vágott neki a tizenöt kilométeres gyalogútnak: azon Erdőfüle környékének természeti-és történelmi nevezetességeit érintették, végül pedig a Bardoc Községi Napok rendezvényének sörsátrai alatt pihenték ki a nap fáradalmait.
Első látványosságként az erdőfülei Boda kúriát vették szemügyre a túrázók. Az épület a 2011-es esztendő végén került a bardoci önkormányzat tulajdonába, megmenekülve ezzel a biztos pusztulástól. Örömmel került megállapításra, hogy az azóta eltelt időszakban az épület teljesen új tetőzetet kapott, mostmár biztos fedél alatt várja sorsának további alakulását.
Rövid szemle után a társaság – melyhez egy, a Vargyas- szorosban természetfilmet forgató magyarországi csoport is csatlakozott – a Fosztó utcán át kifele kaptatva hagyta el a falut, és mezei úton haladva tovább, valamivel több, mint félórai gyaloglás után az erdőfülei nárciszréthez, vagy, ahogy még ismerik, a fülei Kankóskertbe érkezett.
Jóleső érzés volt látni, hogy a nárciszoknak idén sem esett bántódásuk, de nem is eshetett: a bardoci önkormányzat – mint ezt már lapunkban megírtuk – 2006-tól a virágzás idején őrséggel biztosítja a helyszínt, felügyelve arra, hogy illetéktelenek ne tehessenek kárt bennük. A nárciszok pásztora – egy szociális támogatásban részesülő erdőfülei férfi, aki cserébe ellátja ezt a feladatot – elmondta, hogy társával felváltva őrködnek, mi több, a hely történetéről is mesélt, s azt is megtudhatta tőle a kirándulócsapat, hogy nárciszok május hónap folyamán végig kitartanak: amint egy rend elvirágzik, jön utána a többi, s ez így megy egész hónapban.
A beszélgetés után a hátizsákokból előkerültek a fényképezőgépek, ki közelről, ki távolról, de szinte mindenki megörökítette a fehérben tündöklő hegyi rétet, hogy aztán Lőrincz Sándor túravezető sípjelére az elmaradhatatlan közös csoportkép elkészítésére is sor kerüljön. Mikor ez is megvolt, nehéz szívvel bár, de a túrázók búcsúpillantást vetettek a gyönyörű környezetben fekvő virágokra, és vissza, Erdőfüle felé vették az irányt.
A következő megálló a falu felett volt: elhagyott német katonasírok estek útba, mint kiderült, a katonák a világháború végén vesztették itt életüket, sajnos erdőfüleiek révén. Egy darabig két idős falubeli hölgy gondozta nyughelyüket, örök álmukat ma már csak egy, a sírok mellett található lombhullató fenyőfa vigyázza. Egyik túrázó, az Erdőfülében született Buksa Miklós helytörténeti érdekességekről is szót ejtett a helyszínen: az alant fekvő völgyben, ahol a fülei vashámor volt irodaépülete is található, egy földhányás körvonalaira mutatott rá –mint mondta, valamikor, a múlt század elején ott kisvasút húzodott.
Elmesélte az ehhez kapcsolodó történetet, mely ismert a füleiek körében, hisz a falu honlapján is olvasható: 1926-ban Bukarestből érkezett a faluba egy gazdag úr, aki, a román hadseregtől bérelt katonákkal és máramarosi „bőgatyásokkal” fakitermelésbe kezdett. Jól ment egy darabig a vállalkozás, jól kerestek a fát Ágostonfalvára szállító fülei fuvarosok is, de aztán egyszer mindennek vége lett: a „bojér”, ahogy a faluban nevezték, eladósodott, a bank kezet tett kisvasútjára és a traktorjaira, a fülei emberek meg, akik fele szintén tartozást halmozott fel, épületeit takarították el a föld színéről. Az úr, és vele együtt vállalkozása, három év után, 1929-ben eltűnt Erdőfüléből.
A rövid intermezzo után a túra immáron a Kormos patak másik partját övező dombokon folytatodott tovább: a Cseresznyénes erdőben a kirándulókkal tartó Kádár Tibor- Sándor erdőmérnök veszi át a szót, készségesen válaszolva a túrázók fákkal, cserjékkel, erdei- és mezei virágokkal kapcsolatos minden kérdésére. Az erdőt szegélyező, bokrokkal sűrűn benőtt öv ökologiai fontosságára hívja fel a figyelmet, az erdőben az egészen kis facsemetéket is beazonosítja. Mint mondja: fajokban gazdag erdő a Cseresznyénes, benne a vidék fa-és cserjefajtáinak 70%-a biztosan előfordul.
Az erdőből kijutva már a Valál patak völgyében jár a csapat, ebédszünetet a Buzgó borvíznél, illetve a mellette levő erdészháznál tartanak. A fúrt borvízforrás a legnagyobb hozamú mesterséges borvízforrás Erdővidéken – mondja a kirándulókkal tartó Szász Árpád ásványvizes szakember, hozama 5 liter másodpercenként. Az erdészház udvarán borvizes medence is van.
A forrástól hosszú, erdei kapaszkodón vezet a túrázók útja észak fele, a Kormos patak jobb partját szegélyező, delelő cserefákkal tarkított magaslatokig, ahol Kádár Tibor a jellegzetes erdészeti táj veszélyeztetettségéről beszél: a Segesvár melletti Breite legelőerdő tölgyfáihoz hasonlíthatók az itteni fák, ám azok védettséget is élveznek– mondja,– de talán az erdőfülei – őseink rendtartó közösségében fontos szerepet betöltő,– legalább kétszázéves, magányos tölgyeket is megőrzi az utókor.
Szépségük, magasztosságuk mindenképp rendkivüli. A fák között aztán feltűnnek Dobó kápolnájának romjai: az egykori, elpusztult és elhagyott település patakmenti, feltételezett helyére beereszkedve cserépdarabra is akadnak a túrázók.
Imigyen új ismeretekkel bőven felvértezve, látnivalókkal eltelve érkeznek meg a túra végpontjához: a Kuvaszó turisztikai övezetbe, ahol épp javában zajlottak Bardoc Községi Napjainak rendezvényei. A jó hangulatba a beilleszkedés hamar megtörténik, asztalra kerül tüstént sör és miccs is, némely túrázó búcsúzott, mások pedig folytatták a bulit estébe nyúlóan.
B.
A Járjuk be Erdővidéket! honismereti túrasorozat ötvenegyedik kirándulásán húsznál több résztvevő vágott neki a tizenöt kilométeres gyalogútnak: azon Erdőfüle környékének természeti-és történelmi nevezetességeit érintették, végül pedig a Bardoc Községi Napok rendezvényének sörsátrai alatt pihenték ki a nap fáradalmait.
Első látványosságként az erdőfülei Boda kúriát vették szemügyre a túrázók. Az épület a 2011-es esztendő végén került a bardoci önkormányzat tulajdonába, megmenekülve ezzel a biztos pusztulástól. Örömmel került megállapításra, hogy az azóta eltelt időszakban az épület teljesen új tetőzetet kapott, mostmár biztos fedél alatt várja sorsának további alakulását.
Rövid szemle után a társaság – melyhez egy, a Vargyas- szorosban természetfilmet forgató magyarországi csoport is csatlakozott – a Fosztó utcán át kifele kaptatva hagyta el a falut, és mezei úton haladva tovább, valamivel több, mint félórai gyaloglás után az erdőfülei nárciszréthez, vagy, ahogy még ismerik, a fülei Kankóskertbe érkezett.
Jóleső érzés volt látni, hogy a nárciszoknak idén sem esett bántódásuk, de nem is eshetett: a bardoci önkormányzat – mint ezt már lapunkban megírtuk – 2006-tól a virágzás idején őrséggel biztosítja a helyszínt, felügyelve arra, hogy illetéktelenek ne tehessenek kárt bennük. A nárciszok pásztora – egy szociális támogatásban részesülő erdőfülei férfi, aki cserébe ellátja ezt a feladatot – elmondta, hogy társával felváltva őrködnek, mi több, a hely történetéről is mesélt, s azt is megtudhatta tőle a kirándulócsapat, hogy nárciszok május hónap folyamán végig kitartanak: amint egy rend elvirágzik, jön utána a többi, s ez így megy egész hónapban.
A beszélgetés után a hátizsákokból előkerültek a fényképezőgépek, ki közelről, ki távolról, de szinte mindenki megörökítette a fehérben tündöklő hegyi rétet, hogy aztán Lőrincz Sándor túravezető sípjelére az elmaradhatatlan közös csoportkép elkészítésére is sor kerüljön. Mikor ez is megvolt, nehéz szívvel bár, de a túrázók búcsúpillantást vetettek a gyönyörű környezetben fekvő virágokra, és vissza, Erdőfüle felé vették az irányt.
A következő megálló a falu felett volt: elhagyott német katonasírok estek útba, mint kiderült, a katonák a világháború végén vesztették itt életüket, sajnos erdőfüleiek révén. Egy darabig két idős falubeli hölgy gondozta nyughelyüket, örök álmukat ma már csak egy, a sírok mellett található lombhullató fenyőfa vigyázza. Egyik túrázó, az Erdőfülében született Buksa Miklós helytörténeti érdekességekről is szót ejtett a helyszínen: az alant fekvő völgyben, ahol a fülei vashámor volt irodaépülete is található, egy földhányás körvonalaira mutatott rá –mint mondta, valamikor, a múlt század elején ott kisvasút húzodott.
Elmesélte az ehhez kapcsolodó történetet, mely ismert a füleiek körében, hisz a falu honlapján is olvasható: 1926-ban Bukarestből érkezett a faluba egy gazdag úr, aki, a román hadseregtől bérelt katonákkal és máramarosi „bőgatyásokkal” fakitermelésbe kezdett. Jól ment egy darabig a vállalkozás, jól kerestek a fát Ágostonfalvára szállító fülei fuvarosok is, de aztán egyszer mindennek vége lett: a „bojér”, ahogy a faluban nevezték, eladósodott, a bank kezet tett kisvasútjára és a traktorjaira, a fülei emberek meg, akik fele szintén tartozást halmozott fel, épületeit takarították el a föld színéről. Az úr, és vele együtt vállalkozása, három év után, 1929-ben eltűnt Erdőfüléből.
A rövid intermezzo után a túra immáron a Kormos patak másik partját övező dombokon folytatodott tovább: a Cseresznyénes erdőben a kirándulókkal tartó Kádár Tibor- Sándor erdőmérnök veszi át a szót, készségesen válaszolva a túrázók fákkal, cserjékkel, erdei- és mezei virágokkal kapcsolatos minden kérdésére. Az erdőt szegélyező, bokrokkal sűrűn benőtt öv ökologiai fontosságára hívja fel a figyelmet, az erdőben az egészen kis facsemetéket is beazonosítja. Mint mondja: fajokban gazdag erdő a Cseresznyénes, benne a vidék fa-és cserjefajtáinak 70%-a biztosan előfordul.
Az erdőből kijutva már a Valál patak völgyében jár a csapat, ebédszünetet a Buzgó borvíznél, illetve a mellette levő erdészháznál tartanak. A fúrt borvízforrás a legnagyobb hozamú mesterséges borvízforrás Erdővidéken – mondja a kirándulókkal tartó Szász Árpád ásványvizes szakember, hozama 5 liter másodpercenként. Az erdészház udvarán borvizes medence is van.
A forrástól hosszú, erdei kapaszkodón vezet a túrázók útja észak fele, a Kormos patak jobb partját szegélyező, delelő cserefákkal tarkított magaslatokig, ahol Kádár Tibor a jellegzetes erdészeti táj veszélyeztetettségéről beszél: a Segesvár melletti Breite legelőerdő tölgyfáihoz hasonlíthatók az itteni fák, ám azok védettséget is élveznek– mondja,– de talán az erdőfülei – őseink rendtartó közösségében fontos szerepet betöltő,– legalább kétszázéves, magányos tölgyeket is megőrzi az utókor.
Szépségük, magasztosságuk mindenképp rendkivüli. A fák között aztán feltűnnek Dobó kápolnájának romjai: az egykori, elpusztult és elhagyott település patakmenti, feltételezett helyére beereszkedve cserépdarabra is akadnak a túrázók.
Imigyen új ismeretekkel bőven felvértezve, látnivalókkal eltelve érkeznek meg a túra végpontjához: a Kuvaszó turisztikai övezetbe, ahol épp javában zajlottak Bardoc Községi Napjainak rendezvényei. A jó hangulatba a beilleszkedés hamar megtörténik, asztalra kerül tüstént sör és miccs is, némely túrázó búcsúzott, mások pedig folytatták a bulit estébe nyúlóan.
B.
fotók: Böjte Ferenc
fotók: Demeter István
fotók: Demeter Zoltán
