Bodvajtól a Piliske érintésével Tusnádfürdőig
Ködös reggelre virradtunk november 14-én, olyannyira hogy Bibarcfalván még az útszéli házakat is alig láttuk az autóbuszból, azonban a Fenyős patak mentén található hétvégi házak között elhaladva már megpillanthattuk az első napsugarakat és amire a bodvaji kohóhoz értünk, már hétágra sütött a nap. A Kis Fenyős völgyéből kikapaszkodva a mitácsi erdészháznál tartottuk első nagyobb pihenőnket, ahol örömmel fedeztük fel, hogy tavaly áprilisi látogatásunk óta új ablakai és ajtói vannak az épületnek, illetve a jelekből ítélve a közeljövőben további újítások is várhatóak. Pihenőnket követően a Dél-Hargita gerincéig sétáltunk, ahonnan sajnos nem láthattuk az alcsíki falvakat, mert Erdővidékhez hasonlóan a Csíki medencét is ködtakaró borította. A gerincen található túraösvény jelzéseit követve déli irányba kanyarodva és a Jáhoros pusztán átsétálva érkeztünk meg a Nagy Piliske (1374 m) aljához, ahonnan két magasabban fekvő alcsíki falu templomtornya már becserkészhető volt. Harminchárom tagot számláló csapatunk itt tartott egy hosszabbacska, szalonnasütéssel is egybekötött pihenőt, majd a Piliske északi oldalát megkerülve, a piliskei vadászkunyhó elől csodáltuk meg a Tusnádfürdőt és a Csomád hegység egy részét magába foglaló, egyedi panorámát. Innen a Bányapatak egyik meglehetősen meredek mellékvölgyén ereszkedtünk alá, majd a Sólyomkő szomszédságában elsétálva érkeztünk be Székelyföld és Románia legkisebb városába, Tusnádfürdőre, ahol a Csukás tó szomszédságában található, 2013-ban megnyitott élményfürdőig meg sem álltunk. A jól megérdemelt fürdőzést követően autóbusszal érkeztünk vissza Barótra.
Következő, december 12-re tervezett hatvankilencedik túránk keretében a Vadas tetőről indulva, a Barót hegység gerincét követve Málnásfürdőre, illetve a málnásfürdői Borvizek Útja fürdőközpontba látogatunk. Kirándulásaink alkalmával szeretettel várjuk és fogadjuk minden újabb érdeklődő csatlakozását.
Demeter Zoltán

fotók: Lőrincz Sándor/Lőrincz Raul
fotók: Demeter Zoltán
fotók: Pál Kata