Dénes István emléktúra
X. Dénes István emléktúra
Borús reggelre virradva, szemerkélő esőben, a Kuvaszó völgyén indultunk neki az idei, tízedik alkalommal megszervezett Dénes István emléktúrának (ötödször a Járjuk be Erdővidéket! - honismereti túrasorozat keretében), azonban amire 38 tagú csapatunkkal a Kuvaszó borvízhez, majd a festői Kuvaszó vízeséshez értünk, már jobbra is fordult az idő, és ahogy a völgyön egyre fennebb haladtunk a nap is előbújt a felhők mögül, hogy fényével beragyoghassa a színes őszi ruhába öltözött erdőt. Kiérve a Leshegy aljába, sorra nevén neveztük a Dél Hargita hegység csúcsait, majd Nagy Ernő és Lőrincz Sándor túravezetők irányításával, a zirci Erdélyi Baráti Kör Egyesület tagjai által idén augusztusban sárga kereszt turistajelzéssel ellátott túraösvényen, a Hidegaszó patak völgyébe ereszkedtünk le. A hidegaszói erdészház szomszédságában szalonnát sütöttünk, majd a befejezés előtt álló látogatóközpont Vargyas-szoros Természetvédelmi Területet bemutató kiállításának megtekintését követően felsétáltunk a festői színekben pompázó szoroson, majd az Orbán Balázs barlang bejáratánál 2006-ban elhelyezett emléktáblánál néhai barátunkra, Dénes István (1954-2005) geológus, barlangkutatóra emlékeztünk. A Vargyas-szorosért rajongó, felkutatásáért, megismertetéséért és megvédésért oly sokat tévő, egy évtizede elhunyt szakemberre és egyesületi elnökre e sorok írója emlékezett, majd az Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista és Barlangász Egyesület nevében koszorút helyeztünk el az emléktáblánál. Túránk gyalogos része az ugyancsak őszi díszbe öltözött Ejtőkő aljánál, a forgalomnak közelmúltban átadott aszfaltút végénél fejeződött be, ahonnan autóbusszal érkeztünk vissza Barótra.
Az emléktúra szervezői ezúton is köszönik a baróti polgármesteri hivatal támogatását.
Következő, november 14-re tervezett hatvannyolcadik túránk keretében a Dél Hargita hegység Bodvaj és Uzonkafürdő közötti gerincszakaszára látogatunk.
Demeter Zoltán
Borús reggelre virradva, szemerkélő esőben, a Kuvaszó völgyén indultunk neki az idei, tízedik alkalommal megszervezett Dénes István emléktúrának (ötödször a Járjuk be Erdővidéket! - honismereti túrasorozat keretében), azonban amire 38 tagú csapatunkkal a Kuvaszó borvízhez, majd a festői Kuvaszó vízeséshez értünk, már jobbra is fordult az idő, és ahogy a völgyön egyre fennebb haladtunk a nap is előbújt a felhők mögül, hogy fényével beragyoghassa a színes őszi ruhába öltözött erdőt. Kiérve a Leshegy aljába, sorra nevén neveztük a Dél Hargita hegység csúcsait, majd Nagy Ernő és Lőrincz Sándor túravezetők irányításával, a zirci Erdélyi Baráti Kör Egyesület tagjai által idén augusztusban sárga kereszt turistajelzéssel ellátott túraösvényen, a Hidegaszó patak völgyébe ereszkedtünk le. A hidegaszói erdészház szomszédságában szalonnát sütöttünk, majd a befejezés előtt álló látogatóközpont Vargyas-szoros Természetvédelmi Területet bemutató kiállításának megtekintését követően felsétáltunk a festői színekben pompázó szoroson, majd az Orbán Balázs barlang bejáratánál 2006-ban elhelyezett emléktáblánál néhai barátunkra, Dénes István (1954-2005) geológus, barlangkutatóra emlékeztünk. A Vargyas-szorosért rajongó, felkutatásáért, megismertetéséért és megvédésért oly sokat tévő, egy évtizede elhunyt szakemberre és egyesületi elnökre e sorok írója emlékezett, majd az Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista és Barlangász Egyesület nevében koszorút helyeztünk el az emléktáblánál. Túránk gyalogos része az ugyancsak őszi díszbe öltözött Ejtőkő aljánál, a forgalomnak közelmúltban átadott aszfaltút végénél fejeződött be, ahonnan autóbusszal érkeztünk vissza Barótra.
Az emléktúra szervezői ezúton is köszönik a baróti polgármesteri hivatal támogatását.
Következő, november 14-re tervezett hatvannyolcadik túránk keretében a Dél Hargita hegység Bodvaj és Uzonkafürdő közötti gerincszakaszára látogatunk.
Demeter Zoltán
Dénes István halálának tízedik évfordulóján
Tisztelt emlékezők! Kedves Barátaim!
Napok óta készülődök lélekben erre a megtisztelő, bár nem könnyű feladatra, hogy itt ma Önöknek, Nektek, az évfordulóhoz, illetve barátunk emlékéhez méltó szavakat tudjak elmondani, felolvasni. Napok óta csongolygatom a szavakat, az emlékeket, régi történéseket és igyekszem összegyúrni olyan mondatokká, amelyek röviden összefoglalják, sűrítik azt a sok-sok mindent, amit Dénes István jelentett és jelent ma is nekem, illetve nekünk - ittlévőknek, nekünk - a Vargyas-szoros, Erdővidék és Székelyföld természeti értékeiért és magyarságáért aggódóknak.
Tíz év. Egy évtized. Kimondva hosszúnak tűnik, de ha arra gondolok, hogy nem is volt olyan rég, amikor Dénes Istvánnal együtt kirándultunk, barlangásztunk, újságcikkeket szerkesztettünk, fényképeztünk, virágszedők ellen kampányoltunk és még sorolhatnám, hogy mi mindent csináltunk. Tíz év. Hosszú idő, de mégis sok apró emlék, élmény olyan elevenen él bennem, mintha a tegnap történtek volna. És tudom, hogy sok-sok, ma ittlévő és sok-sok, ma itt jelen lenni nem tudó egykori barát van ugyanígy ezzel.
A Dénes István temetésén elhangozott búcsúztatómba is bele volt foglalva, hogy sokak szerint nincsenek pótolhatatlan emberek. Akkor is mondtam és még utána sokszor sok embernek elmondtam, hogy ez az ő esetében nem igaz. És ezt tíz évvel később, most még határozottabban merem állítani. Kevés olyan ember van Székelyföldön, aki annyira ismerte volna környezetét, és aki annyira szívén hordta volna Székelyföld, Erdővidék és kiemelten a Vargyas-szoros természeti értékeinek sorsát, mint Ő. Dénes Pista fáradtságot nem ismerve, anyagiakat nem kímélve, mindig azon fáradozott, hogy felbecsülhetetlen értékeinket felkutassa, feltérképezze, népszerűsítse, vigyázza és átadja további megőrzésre az utána jövőknek. Előtte sem és utána sem találkoztam hozzá hasonló, elkötelezett és karizmatikus emberrel, aki minden tettével, minden mondatával a nagy közös célt szolgálta, és aki folyamatosan szikrázott és gyújtott maga körül. Olyan különleges ember volt, aki mindig tudta, hogy mi a dolga ebben a furcsa világban, és mérhetetlen hivatástudattal végezte azt, télben-nyárban, vízben és sárban, mindig ott, ahol arra a legnagyobb szükség volt. Ha kellett, hídat javított, ösvényt épített, jelzést festett, barlangot térképezett, régészeti árkot ásott (és visszatemetett), szemetet gyűjtött, és ha arra volt szükség nevelt, mesélt, ismertetett, de mikor annak volt ideje, nevetni, viccelni és énekelni is kiválóan tudott.
Igen, Dénes István pótolhatatlan. Ezt az is jelzi, hogy az egykor közel negyvenes létszámú csapatából mára fél tucatnyian maradtunk csupán. Nincs már, aki összefogja, motiválja azokat, akik egykor István szavára hegyeket voltak képesek elhordani. Mindezek ellenére az élet megy tovább és mi, akik azóta is álljuk a sarat, a továbbiakban is igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni szeretett szurdokvölgyünk érdekében. Mint Önök is láthatták folyamatos változások, idézőjeles „fejlődések” tapasztalhatóak a Vargyas-szorosban, amelyeknek részben örvendünk mi is, de őszintén tartunk is tőlük. Tartunk, mert a folyamatosan növekszik a látogatók száma és a sok ember sokféle, és a sokféle emberrel a sokféle gond is együtt jár. A feljavított út újabb és újabb megoldásra váró feladatok halmazát hozza magával. No, de merjük remélni – hiszen a nagyvilágban máshol is sok helyen van így – hogy megfelelő tudású szakemberek bevonásával, a helyi és megyei önkormányzatok és intézmények, más civil szervezetek segítségével, egy civilizált, körülhatárolt és felügyelhető sátortábor létrehozásával, majd úgy lehet a természetvédelmi terület gondnokságát ellátni, hogy a Vargyas-szoros a lehető legkisebb mértékben károsodjon.
Az elmúlt évtized során sokszor kellett döntéseket hoznunk a szorost érintő ügyekben és minden ilyen helyzetben arra gondoltunk, hogy vajon most mit szólna István, vajon mi lenne az éppen aktuális döntéssel kapcsolatosan a véleménye, és a lehetőségek függvényében igyekeztünk mindig úgy csinálni, olyan döntéseket hozni, amelyek neki is tetszettek volna. Sokszor éreztük, hogy most milyen jó lenne, ha ő is itt lenne, ha hallhatnánk biztonságot sugárzó szavait.
Sajnos István fizikailag nem lehet már velünk, de itt van velünk lélekben, itt van velünk a szoros sziklatornyaiban, a barlangok csendjében, a Vargyas patak csobogásában, a denevérek csivitelésében, és hiszem, akarom hinni, hogy onnan fentről ezután is vigyázni és igazítani fogja lépteink, gondolataink és tetteink.
Mondják, hogy az hal meg igazán, akit elfelednek. István, mi Téged, soha nem fogunk elfeledni! Emléked az elkövetkezőkben is őrizni fogjuk! Isten minket úgy segéljen!
Demeter Zoltán
EVTTBE, titkár
Elhangzott 2015. Október 17-én, a Vargyas-szorosban, az Orbán Balázs barlang bejáratánál elhelyezett emléktáblánál, a Járjuk be Erdővidéket! (67.) – honismereti túrasorozat keretében megszervezett X. Dénes István emléktúrán.
Tisztelt emlékezők! Kedves Barátaim!
Napok óta készülődök lélekben erre a megtisztelő, bár nem könnyű feladatra, hogy itt ma Önöknek, Nektek, az évfordulóhoz, illetve barátunk emlékéhez méltó szavakat tudjak elmondani, felolvasni. Napok óta csongolygatom a szavakat, az emlékeket, régi történéseket és igyekszem összegyúrni olyan mondatokká, amelyek röviden összefoglalják, sűrítik azt a sok-sok mindent, amit Dénes István jelentett és jelent ma is nekem, illetve nekünk - ittlévőknek, nekünk - a Vargyas-szoros, Erdővidék és Székelyföld természeti értékeiért és magyarságáért aggódóknak.
Tíz év. Egy évtized. Kimondva hosszúnak tűnik, de ha arra gondolok, hogy nem is volt olyan rég, amikor Dénes Istvánnal együtt kirándultunk, barlangásztunk, újságcikkeket szerkesztettünk, fényképeztünk, virágszedők ellen kampányoltunk és még sorolhatnám, hogy mi mindent csináltunk. Tíz év. Hosszú idő, de mégis sok apró emlék, élmény olyan elevenen él bennem, mintha a tegnap történtek volna. És tudom, hogy sok-sok, ma ittlévő és sok-sok, ma itt jelen lenni nem tudó egykori barát van ugyanígy ezzel.
A Dénes István temetésén elhangozott búcsúztatómba is bele volt foglalva, hogy sokak szerint nincsenek pótolhatatlan emberek. Akkor is mondtam és még utána sokszor sok embernek elmondtam, hogy ez az ő esetében nem igaz. És ezt tíz évvel később, most még határozottabban merem állítani. Kevés olyan ember van Székelyföldön, aki annyira ismerte volna környezetét, és aki annyira szívén hordta volna Székelyföld, Erdővidék és kiemelten a Vargyas-szoros természeti értékeinek sorsát, mint Ő. Dénes Pista fáradtságot nem ismerve, anyagiakat nem kímélve, mindig azon fáradozott, hogy felbecsülhetetlen értékeinket felkutassa, feltérképezze, népszerűsítse, vigyázza és átadja további megőrzésre az utána jövőknek. Előtte sem és utána sem találkoztam hozzá hasonló, elkötelezett és karizmatikus emberrel, aki minden tettével, minden mondatával a nagy közös célt szolgálta, és aki folyamatosan szikrázott és gyújtott maga körül. Olyan különleges ember volt, aki mindig tudta, hogy mi a dolga ebben a furcsa világban, és mérhetetlen hivatástudattal végezte azt, télben-nyárban, vízben és sárban, mindig ott, ahol arra a legnagyobb szükség volt. Ha kellett, hídat javított, ösvényt épített, jelzést festett, barlangot térképezett, régészeti árkot ásott (és visszatemetett), szemetet gyűjtött, és ha arra volt szükség nevelt, mesélt, ismertetett, de mikor annak volt ideje, nevetni, viccelni és énekelni is kiválóan tudott.
Igen, Dénes István pótolhatatlan. Ezt az is jelzi, hogy az egykor közel negyvenes létszámú csapatából mára fél tucatnyian maradtunk csupán. Nincs már, aki összefogja, motiválja azokat, akik egykor István szavára hegyeket voltak képesek elhordani. Mindezek ellenére az élet megy tovább és mi, akik azóta is álljuk a sarat, a továbbiakban is igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni szeretett szurdokvölgyünk érdekében. Mint Önök is láthatták folyamatos változások, idézőjeles „fejlődések” tapasztalhatóak a Vargyas-szorosban, amelyeknek részben örvendünk mi is, de őszintén tartunk is tőlük. Tartunk, mert a folyamatosan növekszik a látogatók száma és a sok ember sokféle, és a sokféle emberrel a sokféle gond is együtt jár. A feljavított út újabb és újabb megoldásra váró feladatok halmazát hozza magával. No, de merjük remélni – hiszen a nagyvilágban máshol is sok helyen van így – hogy megfelelő tudású szakemberek bevonásával, a helyi és megyei önkormányzatok és intézmények, más civil szervezetek segítségével, egy civilizált, körülhatárolt és felügyelhető sátortábor létrehozásával, majd úgy lehet a természetvédelmi terület gondnokságát ellátni, hogy a Vargyas-szoros a lehető legkisebb mértékben károsodjon.
Az elmúlt évtized során sokszor kellett döntéseket hoznunk a szorost érintő ügyekben és minden ilyen helyzetben arra gondoltunk, hogy vajon most mit szólna István, vajon mi lenne az éppen aktuális döntéssel kapcsolatosan a véleménye, és a lehetőségek függvényében igyekeztünk mindig úgy csinálni, olyan döntéseket hozni, amelyek neki is tetszettek volna. Sokszor éreztük, hogy most milyen jó lenne, ha ő is itt lenne, ha hallhatnánk biztonságot sugárzó szavait.
Sajnos István fizikailag nem lehet már velünk, de itt van velünk lélekben, itt van velünk a szoros sziklatornyaiban, a barlangok csendjében, a Vargyas patak csobogásában, a denevérek csivitelésében, és hiszem, akarom hinni, hogy onnan fentről ezután is vigyázni és igazítani fogja lépteink, gondolataink és tetteink.
Mondják, hogy az hal meg igazán, akit elfelednek. István, mi Téged, soha nem fogunk elfeledni! Emléked az elkövetkezőkben is őrizni fogjuk! Isten minket úgy segéljen!
Demeter Zoltán
EVTTBE, titkár
Elhangzott 2015. Október 17-én, a Vargyas-szorosban, az Orbán Balázs barlang bejáratánál elhelyezett emléktáblánál, a Járjuk be Erdővidéket! (67.) – honismereti túrasorozat keretében megszervezett X. Dénes István emléktúrán.
Köpe Gábor fotói
Lőrincz Raul fotói
Demeter István fotói
Bartha Zsolt fotói
Demeter Mária és Demeter Zoltán fotói
