Túra Hargitafürdőre és a Csicsói Hargitára
Áprilisi túránk alkalmával ismét Erdővidéken kívüli vidékre látogattunk. Honismereti
túrasorozatunk állandó túravezetője, Lőrincz Sándor tanár úr javaslatára Hargitafürdő és
környéke természeti látványosságainak meglátogatását tűztük ki célul, és talán a sors fintora,
hogy épp a kezdeményező nem lehetett jelen a kiránduláson.
Kirándulásunk első állomása a Tolvajos tetőn található hármaskeresztnél volt, ahol
már várt bennünket Zsigmond Enikő csíkszeredai geológus, földrajzi és turisztikai szakíró, a
hely kiváló ismerője, aki kérésünkre elmesélte, hogy mit is jelképeznek a keresztek.
Ugyancsak az ő vezetésével érkeztünk meg Hargitafürdőre is, ahol a Csíkszerdához tartozó
magashegyi üdülőhely történetét, fontosabb látnivalóit ismertette 26 tagú csapatunkkal, majd közösen látogattuk és kóstoltuk meg a Vallató-, illetve Csipike borvizeket, és néztük meg kívülről a felújítás alatt lévő mofetta épületét. Gyalogtúránk nehezebb része az Ózon szálló mellett kezdődött, innen közel egyórás meredek kapaszkodó után értünk fel, a helyiek által Kopossó-dombnak is nevezett, 1759 méter magas Csicsói Hargitára.
A televízió antennák árnyékából visszanézve gyönyörű látvány tárult elénk. Lenézve magunk előtt láthattuk Hargitafürdőt és környékének sípályákkal tarkított hegyeit, illetve az egykori kaolinbánya által okozott, túlvilági hangulatot árasztó tájsebet. Az egykori bánya meddőhányója, zagytárolója, amely még most is rozsdabarna színűre festi a patak vizét, és amelynek nyomai örök jelet hagytak-hagynak még a Vargyas-szoros szikláin is, a szakemberek szerint még hosszú évtizedeken keresztül fog veszélyforrást jelenteni a Vargyas patak vízgyűjtő medencéjének élővilágára. Pár száz méterrel tovább sétálva kijutottunk a Csicsói-Hargita délnyugati nyúlványára, az 1679 méter magas Bagolykőre, ahonnan talán még nagyszerűbb volt a kilátás.
Tisztán láthattuk Csíkszeredát, illetve a Dél-Hargita csúcsait (Csomád hegység,
Kakukkhegy, Murgó), de látszott Büdösfürdő, a Fok tető, a Vargyas-szoros völgye és a Baróti
hegység laposabb részei is. Miután jól kigyönyörködtük magunkat és csoportképet is
készítettünk, visszafordultunk és az „antennás” hegy újabb érintésével, kacsakringózva
ereszkedtünk alá Hargitafürdőn várokozó autóbuszunkhoz. Hazafele Kirulyfürdőn álltunk
meg inni a Festő-borvíz hűs vizéből, majd a Kossuth szikla lefotózását követően, az
Asszonybosszantó csárda udvarán, szemerkélő esőben süthették meg szalonnájukat a
kitartóbbak.
Következő, május 7-re tervezett hetvennegyedik túránk keretében újra a Kankóskertbe
látogatunk.
Demeter Zoltán
fotók: Demeter Zoltán