Az Antal Jenő Emlékfától a Bükkfejen át Barótig
Idei évzáró túránk az Antal Jenő Emlékfa (köpeci szil), illetve a szomszédságában nemrég felállított ismertető tábla meglátogatásával kezdődött, ahol a résztvevők közül többen is megfogalmazták, hogy remélik a verseny díjából készített ismertető tábla és a két pad még sokáig áll majd ott sértetlenül, az arra látogatók szolgálatában. A sziltől, az időközben 21 létszámúra kibővült kis csapat, a festett címereiről és kazettáiról híres köpeci műemlék templom felkeresésével folytatta harmincnegyedik honismereti körútját, ahol Nt. Nagy Károly esperes úrnak köszönhetően nemcsak az egyházközség, a templom és festett kazettáinak történetével ismerkedhettünk meg, hanem további érdekes történeteket hallhattunk a falu és környékének érdekességeiről, illetve az egykor itt élt jeles emberek (Benkő József, Keöpeczi Sebestyén József) életéből is. Az 1848-as faluégés emléktáblájánál megejtett fotózást követően a templom cintermében megismerhettük egyikét annak hét famatuzsálemnek, amelyek közül másfél éve kiválasztásra került a köpeci szil. Ezúton is köszönjük az esperes úr tanulságos közreműködését és egészséget kívánunk hívatása további eredményes műveléséhez.
A református templomtól induló gyalogtúránk a falu központján át, majd Sas utcán kifele folyatódott, amelynek sarkánál megcsodáltuk a példaértékűen felújított, ma iskolául szolgáló egykori Hoffmann kúriát, majd a Hin- és Kurta patakok vízválasztóján az erdő széléig felsétálva, az erdei úton jutottunk fel a Bükkfej 821 méter magas tetejére. A frissen hullott hóban nyúl, őz, róka, szarvas, vaddisznó és medve nyomok keresztezték folyamatosan utunkat, illetve egy-két őzikét élőben is láthattunk a Papferedő szomszédságában, ahová kissé megfáradva érkezett csapatunk. A Papferedőnél megejtett „abrakolást” és békamentő akciót követően a Kükücske érintésével folytattuk utunkat Barót irányába, rövid, faöleléssel kitöltött pihenőt csak a Súgóoldal egyik, ugyancsak többszáz éves cserefájánál tartottunk. Hazaérve Barótra, a túrasorozat hagyományaihoz híven, a Party Pub vendéglőben forró teával, kaláccsal, borjúpaprikással és a végéhez közeledő 2012-es esztendő kirándulásai során készített képek vetítésével búcsúztattuk az Erdővidéket bejáró mozgalmunk harmadik évfolyamát. Köszönjük a Party Pub vendéglő vezetőjének és alkalmazottainak, Demeter László múzeumvezetőnek az évzáró rendezvény sikeres lebonyolításában való közreműködését, illetve Lázár-Kiss Barna polgármesternek a hangulat feljavítását elősegítő szíves hozzájárulását.
A Lőrincz Sándor tanár úr által vezetett honismereti túráink sora a következő esztendőben is folytatódik és szeretettel várjuk minden újabb érdeklődő csatlakozását. Évkezdő túránkra január 19-én, szombaton kerül sor a Barót – Bibarcfalva – Tirkó – Tortoma – Őrhegy - Tőkés tető - Barót útvonalon.
Demeter Zoltán