Homoródmenti kalandozások: Bágy-Lókod-Homoródszentmárton
A homoródmenti bágyi Várhegy felkeresését célul kitűző szeptemberi kirándulásunk ötlete Lőrincz Sándor tanár úrtól származott, azonban egy termetes méretű epekő nem engedélyezte a tanár bácsink túrán való részvételét, így Szász Árpád geográfus barátunk vállalta fel hetvennyolcadik túránk 29 tagú csapatának kalauzolását.
Kirándulásunk első megállója Bágy falu református templománál volt, ahol a két éve Bágyon szolgáló fiatal lelkész, Jári Zsolt ismertette egyházközségük, templomuk történetét, mesélt néhány helytörténeti érdekességet, illetve megmutatta a 2013-as templomfelújítás során megtalált róvásemléket is. Innen a falu alsó felén átsétálva a bágyi Várhegy irányába folytattuk utunkat. A környék településeire és hegyeire nagyszerű kilátást nyújtó, 856 méter magas, nehezen megközelíthető kopár hegy tetején a 17. században, a török és tatár pusztítások idején, a környező hat falu (Bágy, Ége, Dálya, Lókod, Patakfalva és Recsenyéd) lakói építettek hat bástyás menedékvárat, amelynek köveit a múlt század során a bágyi házak felépíttésénél hasznosítottak, így jelenleg, csupán csak a falak, bástyák nyomvonala látszik a hegy tetején. Kirándulásunk napján nem a volt a legtisztább a légkör, sajnos csak a közelebbi hegyek és települések látszottak - a Fogarasi havasok egyáltalán, míg a Hargita hegységnek is csak a halvány körvonalait láthattuk, azonban így is nagyszerű panoráma tárult elénk és számos települést, domb- és hegyvonulatot tudtunk beazonosítani. A Várhegy északi oldalán leereszkedve, a közeli Lókodon tartottuk következő, szalonnasütéssel megspékelt pihenőnket. A kihalófélben levő településen az őshonos lakosok száma egyszámjegyűre csappant, azonban ez a falu küllemén egyáltalán nem látszik, mert több belföldi és külföldi (holland, német) alapítvány birtokol telkeket és felújított ingatlanokat a faluban, ahol 42 időst kiszolgáló unitárius öregotthon is működik. Lókodról tovább gyalogolva, őszi kikericsekkel szegélyezett úton jutottunk át a 12 településből álló község központjába, Homoródszentmártonba, ahol elsőként a jelenleg romos állapotban lévő erődfalak által körülölelt, 1889-ben épült unitárius templomot látogattuk meg. Itt erdővidéki, felsőrákosi születésű házigazdánk, Pál János unitárius lelkész-történész bőségesen traktált hely- és egyháztörténeti ismeretekkel, majd a helyi tájházba, illetve a homoródszentmártoni gyökerekkel rendelkező, világhírű szobrászművész, Román Viktor (1937-1995) munkásságát bemutató szoborparkba kaluzolta el csapatunkat. Egyedi élmény a székelyek által alig ismert, de világszinten népszerű képzőművész modern vonalvezetésű világába bepillantani. A szoborpark meglátogatását bátran ajánlom bárki számára (megközelíthető a bágyi letérővel szemben levő mellékúton, illetve a faluból).
Honismereti túráink sora a továbbiakban is folytatódik. Hetvenkilencedik, október 22-i kirándulásunk, a 2016-os Dénes István Emléktúra, a Hagymás-tetőről indul és a Gódra karszt érintésével a Vargyas-szorosban, az Orbán Balázs (almási) barlang bejáratánál, néhai geológus-barlangkutató barátunk emléktáblája megkoszorúzásával ér véget.
Demeter Zoltán

fotók: Demeter Zoltán és Demeter Mária
fotók: Szabó- Vass István