Dénes István Emléktúra 2014
időpont: 2014 október 18., szombat
résztvevők száma: 36 fő
Három éve - a túrasorozat szervezőiként - úgy döntöttünk, hogy ezután minden októberi kirándulásunk, néhai geológus, barlangkutató barátunk emlékére a Dénes István Emléktúra nevet fogja viselni és évente egy-egy kedvenc erdővidéki kirándulóhelyét keressük fel. A Gódra karszt (2011), az apácai Benkő-Tolvajos cseppkőbarlang (2012) és a Vargyas-szoros (2013) után, az idén ismét a Persány hegységbe látogattunk. Emléktúránkat, az elmúlt esztendőhöz hasonlóan, most is közösen szerveztük meg a Dukrét Lajos elnök és Kiss András István alelnök által vezetett Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) Háromszéki osztályával, amelynek hosszú éveken át tagja és túravezetője volt maga Dénes István is.
Szombati emléktúránk a baróti református temetőben, Dénes István síremlékénél kezdődött, ahol e sorok írója, az Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista és Barlangász Egyesület néhai elnökének életpályáját ismertette röviden, majd a megemlékezés koszorúzással, gyertyagyújtással és egypercnyi néma tisztelgéssel zárult. Innen Ürmös falu irányába irányítottuk járműveinket, ahol négy helybéli és újabb két sepsiszentgyörgyi túrázóval bővült csapatunk harmincötös létszámúra, majd Urák János ürmösi kántor-tanító és Gyerő István erdészmérnök vezetésével indultunk neki a Persány hegység átvágásának. Első megállónk az ürmösi őskövület lelőhelynél volt, ahol Szabó Imre geológus tartott rövid ismertetőt, majd az Ágaskő irányába, őszi színekben pompázó fák között folytattuk utunkat. Az aznapi időjárás nagyon változó volt, hol esett az eső – háromszor is megáztunk, hol meg sütött a nap. Mire felértünk az egyedi panorámával bíró ürmösi Töpe tetejére, arra éppen szépen sütött a nap és kedvünkre kigyönyörködhettük magunkat a 756 méter magas hegyet körülölelő táj szépségeiben. Hogy időt nyerjünk, nem éppen a legkényelmesebb utat választva értünk le a hegy aljába és erőltetett iramban lépkedve jutottunk el az alsórákosi vonatállomásra, ahol a csapat első felének pár percig sikerült visszatartani a vonatot, hogy a hátul érkezők is elérhessék azt. Itt kell megjegyeznünk, hogy talán ez a túra volt az eddigi legkalandosabb és a legkülönlegesebb eseményekkel tarkított minden eddigi kirándulás közül.
Honismereti túráink sora a továbbiakban is folytatódik, kirándulásaink alkalmával szeretettel várjuk minden újabb érdeklődő csatlakozását. Következő, ötvenhatodik túránkra november 29-én kerül sor, amelynek célpontja a Baróti hegység Vadas és a Hatod közötti gerincszakasza lesz.
Demeter Zoltán

fotók: Demeter Zoltán
fotók: Demeter István