Nagybacon- Györkovács,- Galat-és Besenyő patakok völgye- Szálas erdő- Kisbodosi- tó- Barót
2013. április 20., szombat
résztvevők száma: 31
A „Járjuk be Erdővidéket!” honismereti túrasorozat résztvevői ismét„őslények” nyomába eredtek, felkeresve ezúttal a szárazajtai– vagy, ahogy jobban ismert, a Galat- pataki –őslénytani védett területet.
Hogy ez a lelőhely mennyire értékes volt egykor a tudomány számára, azt a néhai baróti geológus– a 2005-ben elhunyt Dénes István– tanulmányából tudhatjuk meg:
„A Keleti-Kárpátok déli részének hegyközi medencéit a pliocén végi (romániai) és pleisztocén eleji tavak agyagos, szenes, márgás, homokos és vulkáni eredetű üledékei töltik ki. Az Erdővidéki-medence a hatalmas Háromszéki-Barcasági tó északnyugati öble volt. A medencét kitöltő üledékes rétegöszletben megtaláljuk a tó vizében egykoron élt kagylók, csigák és halak valamint a partról besodródott csigák és emlősök kövült maradványait. A pliocén tó puhatestű foszilis faunájának első monografikus leírását Erich Jekelius brassói geológus készítette el 1932-ben.
Jekelius tanulmányában 85 fajt írt le, amiből 39 faj(!) új volt az őslénytan számára. A környék számtalan mesterséges és természetes, kövületgazdag feltárása közül a Szárazajta határában levő, a medenceperem üledéksorába mélyen bevágódott Galat-pataki feltárásokat nyílvánították védetté 1954-ben.”
Dénes István már akkor, figyelmeztetően tért ki arra, hogy a megyei szinten védett területet helyben nem jelzi semmi, s ez most sincs másképp. Ami egyrészt nem is lenne akkora baj, csakhogy másrészt ezek a lelőhelyek lassan megsemmisülnek, értékeik elkallódnak, anélkül, hogy valahol összegyűjtve, jelentős turisztikai vonzerőt képviselve, megmutathatóak lennének.
A patakmederből most még szép számmal kerülnek elő a közel két millió éves csigaházak, kagylóhéjjak, de Szabó Imre geológus szerint– aki maga is részt vett a hétvégi kiránduláson, és aki még a Dénes István korosztályához tartozó geológusnemzedéket képviseli Erdővidéken,– ez már nem lesz sokáig így, úgyhogy mindaddig míg nem késő, be kellene járni ismét az erdővidéki lelőhelyeket, összegyűjteni ami van, és szakszerű preparálás által létre lehetne hozni egy olyan gyűjteményt, melyre büszke lehetne Erdővidék.
Példának okáért megemlíti, hogy a kárhágó- pataki(Olt szoros) kövületlelőhely, melyet szintén 1954-ben nyilvánítottak védetté, mára már megsemmmisült, ott már semmit nem találni. Egy másik gond az is, hogy egyre kevesebben vannak azok, akiket még érdekelnek ezek az értékek, akik tudják, hol vannak a lelőhelyek, és mit érdemes azokból megmutatni.
Erdővidék földtani értékeire egyébként már a 19.század végén felfigyelt nemcsak a magyar, de az európai tudományos világ is. A Magyar Királyi Földtani Intézettől akkor több neves kutató érkezett a helyszínre, az előkerült leletekből a budapesti, londoni, müncheni múzeumokba is kerültek. Nem nehéz elképzelni tehát, hogy, ha a „világnak” megérte tenni Erdővidék értékeiért, mit jelentene e kis térség számára az, ha azokat helyben, egy egységes gyűjtemény formájában is mutatni tudná.
Erdővidék Múzeumának, és vezetőjének Demeter Lászlónak régi szándéka Baróton létrehozni a megye ásványtani- és paleontológiai gyűjteményének kiállítását. Ehhez azonban a múzeum épületének bővítésére lenne szükség. Tehát anyagi alapokra, szakemberek összefogására. Jelenleg egy kis teremben van bemutatva Dénes István kőzet-és ásványgyűjteményének anyaga, ott vannak kiállítva a 2008-ban talált masztodon csontok is. Az évtizedek során a bányában talált ősleletek azonban a bányairoda földszintjén porosodnak.
(Böjte)
Hogy ez a lelőhely mennyire értékes volt egykor a tudomány számára, azt a néhai baróti geológus– a 2005-ben elhunyt Dénes István– tanulmányából tudhatjuk meg:
„A Keleti-Kárpátok déli részének hegyközi medencéit a pliocén végi (romániai) és pleisztocén eleji tavak agyagos, szenes, márgás, homokos és vulkáni eredetű üledékei töltik ki. Az Erdővidéki-medence a hatalmas Háromszéki-Barcasági tó északnyugati öble volt. A medencét kitöltő üledékes rétegöszletben megtaláljuk a tó vizében egykoron élt kagylók, csigák és halak valamint a partról besodródott csigák és emlősök kövült maradványait. A pliocén tó puhatestű foszilis faunájának első monografikus leírását Erich Jekelius brassói geológus készítette el 1932-ben.
Jekelius tanulmányában 85 fajt írt le, amiből 39 faj(!) új volt az őslénytan számára. A környék számtalan mesterséges és természetes, kövületgazdag feltárása közül a Szárazajta határában levő, a medenceperem üledéksorába mélyen bevágódott Galat-pataki feltárásokat nyílvánították védetté 1954-ben.”
Dénes István már akkor, figyelmeztetően tért ki arra, hogy a megyei szinten védett területet helyben nem jelzi semmi, s ez most sincs másképp. Ami egyrészt nem is lenne akkora baj, csakhogy másrészt ezek a lelőhelyek lassan megsemmisülnek, értékeik elkallódnak, anélkül, hogy valahol összegyűjtve, jelentős turisztikai vonzerőt képviselve, megmutathatóak lennének.
A patakmederből most még szép számmal kerülnek elő a közel két millió éves csigaházak, kagylóhéjjak, de Szabó Imre geológus szerint– aki maga is részt vett a hétvégi kiránduláson, és aki még a Dénes István korosztályához tartozó geológusnemzedéket képviseli Erdővidéken,– ez már nem lesz sokáig így, úgyhogy mindaddig míg nem késő, be kellene járni ismét az erdővidéki lelőhelyeket, összegyűjteni ami van, és szakszerű preparálás által létre lehetne hozni egy olyan gyűjteményt, melyre büszke lehetne Erdővidék.
Példának okáért megemlíti, hogy a kárhágó- pataki(Olt szoros) kövületlelőhely, melyet szintén 1954-ben nyilvánítottak védetté, mára már megsemmmisült, ott már semmit nem találni. Egy másik gond az is, hogy egyre kevesebben vannak azok, akiket még érdekelnek ezek az értékek, akik tudják, hol vannak a lelőhelyek, és mit érdemes azokból megmutatni.
Erdővidék földtani értékeire egyébként már a 19.század végén felfigyelt nemcsak a magyar, de az európai tudományos világ is. A Magyar Királyi Földtani Intézettől akkor több neves kutató érkezett a helyszínre, az előkerült leletekből a budapesti, londoni, müncheni múzeumokba is kerültek. Nem nehéz elképzelni tehát, hogy, ha a „világnak” megérte tenni Erdővidék értékeiért, mit jelentene e kis térség számára az, ha azokat helyben, egy egységes gyűjtemény formájában is mutatni tudná.
Erdővidék Múzeumának, és vezetőjének Demeter Lászlónak régi szándéka Baróton létrehozni a megye ásványtani- és paleontológiai gyűjteményének kiállítását. Ehhez azonban a múzeum épületének bővítésére lenne szükség. Tehát anyagi alapokra, szakemberek összefogására. Jelenleg egy kis teremben van bemutatva Dénes István kőzet-és ásványgyűjteményének anyaga, ott vannak kiállítva a 2008-ban talált masztodon csontok is. Az évtizedek során a bányában talált ősleletek azonban a bányairoda földszintjén porosodnak.
(Böjte)
